2007 karácsonyán szembesültem vele, hogy ezúttal nem lesz karácsonyi bejglink, ami nálunk nem is igazi bejgli, inkább kalács. Mindig anyu sütötte és ő abban az évben már nem volt velünk. Hirtelen ment el januárban. Elkeserítő érzés, hogy az ezredforduló után még mindig meg lehet halni egy köldöksérvben.
Ültem az ebédlő asztalnál karácsony előtt és óvatosan lapozgattam rongyos szakácskönyvét. Néhol egy-egy fecnit is találtam, hol az ő, hol a nagyi írásával, egy sebtiben lejegyzett sütiről. De a bejgli receptjét nem találtam sehol. Úrrá lett rajtam a kétségbeesés és a végén már elkezdtek folyni a könnyeim. A férjem rám nézett és megkérdezte mi a baj?
Anya… Nem a bejgli volt a fontos, tudok sütit sütni, bármilyet. De “az a kalács”, az nem bármilyen, hanem, az amit anya csinált.. olyan már sosem lesz, mert ő nincs köztünk többé.
Letöröltem a könnyeimet, becsuktam a szakácskönyvet és felszívtam magam. Az nem lehet, hogy ne legyen bejgli és nem lehet, hogy ne ugyan olyan és nem lehet, hogy ne tudnám megcsinálni. Nekiálltam, gondolkodás nélkül, csak csináltam, ahogy ő, pedig sosem tanította. Nem voltam egy konyhában sertepertélő lányka, előbb szereltem autót apámmal.
Amikor kész lett a sütemény már mosolyogtam. Pont olyan lett, mint az övé. Úgyanúgy kikelt, óriás lett és megrepedt. Inkább tésztás mák vagy dió, mint diós vagy mákos tészta.
Másnap a karácsonyi asztalnál apám először csak csodálkozott, amikor meglátta a bejglit, majd ahogy beleharapott elsírta magát.. mert pont olyan volt az íze is, mint anya kalácsának.
Azóta tudom, hogy anya bennem van és a gyerekeimben. Nem csak az emlékeimben, de az összes sejtemben tovább viszem mindannak a rengeteg embernek az emlékét, akik miatt én élhetek. Ahányszor a temetőbe megyek nem érzem, hogy anyához megyek, de egy egy süti elkészültekor, egy képre, emlékre vagy a gyerekeimre, unokámra ránézve és a saját vonásaimban sokszor meglátom őt.
Karácsonykor, amikor körül üljük az asztalt, az emlékezés mellett legyünk hálásak azért, hogy egészségben, szeretetben együtt lehetünk! Mondjuk is el ezt egymásnak, ameddig lehet. Nekünk ez az Karácsony.
És íme a recept: (az arányok hozzávetőlegesek, mert érzésre csinálom)
A kelt tésztához:
1 kg sima liszt
15-20 dkg cukor
1 kocka élesztő
csipet só
1 tojás
10-15 dkg vaj vagy olaj
6-7 dl tej vagy amennyit felvesz a tészta
A töltelékek: (ebből a mennyiségből valószínűleg fog maradni, de hűtőben eláll egy ideig vagy felhasználhatod hókiflihez)
1/2 kg mák
1/2 kg dió
10-10 dkg mazsola
15-15 dkg cukor
rum vagy rumaroma
1 citrom héja és leve
vaníliás cukor
3-3 dl tej
Kenéshez:
baracklekvár
1 tojás felverve
Az alapanyagokból tésztát gyúrsz, akkor jó, ha ruganyos és fényes, nem túl puha, de nem is kemény. Letakarod és meleg helyen hagyod megkelni.
Amíg megkel a tészta felfőzöd a töltelékeket. Krémes állagúnak kell lenni, nem hígnak, mert akkor reped a bejgli, de nem is keménynek, mert akkor meg száraz lesz a süti. Az ujjaddal belenyúlsz, rajta marad és meg tudod kóstolni. Ha nedves, akkor lefolyik, ha száraz lepottyan róla. Kiteszed a hidegre, hogy lehűljön egy kicsit.
Ha megkelt a tészta, nem túl vékonyra kinyújtod. Megkened baracklekvárral (ez akár el is maradhat, de finomabb tőle), majd rákened a tölteléket és feltekered.
Tepsibe teszed a rudakat kis távolságra egymástól és megkened a tojással, majd villával megszúrkálod. Bekapcsolod a sütőt 175 fokra és a még hideg sütőbe teszed a sütit, amíg felfűt a sütő addig is kel. Aranybarnára sütöd.
Jó étvágyat!
