Miért neheztelünk a testünkre a hála érzése helyett?
Talán meséltem már, hogy tizen éve lelkesen kettlebellezek, és úgy éreztem, hogy a rugalmasságom növelése érdekében érdemes a jógát is kipróbálnom. Be kell vallanom, hogy a gyakorlás egyelőre minden, csak nem kellemes. A testem kötött, az izmaim rugalmatlanok, és minden egyes póz emlékeztet a határaimra. Szerencsére az oktatóm nem a tökéletes kivitelezést erőlteti, hanem folyamatos technikai támogatással segít kevésbé ügyetlennek érezni magam.
Az órák végén a lazításban elhangzik egy mondat, ami mindig megérint:
„Legyél hálás a testednek!”.
Hogyan tekintünk a testünkre?
A háláról, annyit hallunk a napjainkban, talán már kezd elcsépelt is lenni ez a nagyszerű módszer, de a legritkább esetben hangzik el a testünkkel kapcsolatban.
A legtöbben funkcionális eszközként tekintünk a testünkre, amelytől elvárjuk a hibátlan teljesítményt, és ha ez elmarad, azonnal a harag vagy a kétségbeesés önt el minket.
Bántjuk magunkat és a testünket, hogy miért nem elég vékony, nem fiatal, nem elég rugalmas, hogy nem teljesíti az elvárásainkat. De ha őszintén belegondolunk, vajon mindig szeretettel gondoskodunk róla? Megteszünk érte mindent, amit lehet? Vagy csak elvárjuk, hogy 0-24-ben működjön?
A szívünk naponta átlagosan 100 ezerszer dobban. Minden nap, életünk kezdetétől a végéig. Olyan természetes, hogy rendben működik, hogy csak akkor tudatosítjuk, hogy létezik, amikor például a menopauzás gyors szívdobogástól megrettenünk és kétségbeesve keressük a neten a szívinfarktus tüneteit. Megsúgom, ez nem az, de azért elég ijesztő.
A menopauza időszaka alatt a testünkkel való elégedetlenség különösen felerősödik.
Ebben a fázisban a hormonális átrendeződés – például az ösztrogénszint drasztikus csökkenése – közvetlen hatással van a kötőszövetek hidratáltságára és a csontsűrűségre, ami érezhetően nehezebbé teszi a fizikai aktivitást.
Amikor a testünk nem úgy reagál, ahogy azt húsz évvel ezelőtt megszoktuk, hajlamosak vagyunk ellenségként kezelni. Pedig a hála ebben az összefüggésben nem egy elvont spirituális fogalom, hanem a testünk küzdelmeinek elismerése.
A krónikus stressz tovább súlyosbítja ezt a helyzetet.
A megemelkedett kortizolszint nemcsak az alvásminőséget rontja, hanem alacsony szintű gyulladásos folyamatokat tarthat fenn, ami még merevebbé teszi az ízületeket és az izmokat.
Ahelyett, hogy büntetnénk magunkat a „rugalmatlanság” miatt, érdemes figyelembe venni, hogy a testünk éppen egy rendkívül összetett adaptációs folyamaton megy keresztül.
Tanulmányok is megerősítik, hogy a stresszkezelés és a tudatos mozgásformák kombinációja kulcsfontosságú a metabolikus egészség megőrzéséhez a hormonális változások idején.
Elégedetlenség helyett hála
A kérdés tehát az, hogy miért várjuk el a tökéletes működést anélkül, hogy elismernénk azt a hatalmas munkát, amit a szervezetünk nap mint nap végez az egészségünk fenntartásáért?
A hála talán csak annyit jelent, hogy felismerjük, hogy a testünk nem ellenünk, hanem értünk dolgozik. Egy kis szeretet, támogatás, gondoskodás, kedvesség önmagunknak is jár, pont úgy, mintha egy általunk szeretett személynek mondanánk.
“Kedves testem, köszönöm, hogy benned élhetek, hálás vagyok, hogy minden pillanatban törődsz velem és számíthatok rád!”
Ha nehezen tudsz hálával gondolni a testedre, foglalj időpontot egy díjmentes ismerkedő beszélgetésre!
