Ha csak egyetlen stresszkezelő módszert taníthatnék neked

Gondoskodás

Ha idős hozzátartozód van, fel kell készülni a stresszes időszakokra

A tavalyi karácsony nem az ünnepi hangulat miatt maradt emlékezetes a családunkban. 

A 80 felé közeledő apám az ünnepek előtt több hetet töltött kivizsgáláson egy kórházban, ahonnan lesoványodva, de viszonylag egészségesen haza is tért. Pár napra rá 39 fokos lázzal került a sürgősségire, ahol gyors vizsgálatok és tesztek után kiderült más baja nincs, de azért felvették a belgyógyászatra.

Az “influenzás szobába” helyezték el, tehát esélytelen volt, hogy fertőzés nélkül megússza. Ekkor kezdődött a rémálom. Nagyon magas láza volt, dezorientált volt és félre beszélt akkor is, amikor úgy tűnt, hogy magánál van. Sosem tudtuk mire megyünk be: él-e egyáltalán vagy viszonylag jól van, esetleg nem tudja hol van, lázasan fetreng, vagy éppen félmeztelen mászkál, de a legdurvább az volt, amikor kikötözve találtam. 

A negyven plusszos nőket nem csak a változókor viseli meg, gyakran a mi terhünk a család és a gyerekek mellett az idős szülők gondozása is.
Sokszor hallottam már, hogy mennyire megterhelő az idős szülők betegsége, de amikor a saját bőrömön tapasztaltam, az teljesen más volt. Amikor nem tudja az ember mire készüljön, a bizonytalanság és a veszteségtől való félelem teljesen maga alá tud gyűrni. 

A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy az ünnepek miatt dupla látogatási idő volt, így a lányommal felváltva naponta 2×2 órát tudtunk apámmal tölteni. Etettük, itatattuk, mozgattuk, beszélgettünk vele, rendbe tettük…

Apa szobájában a két hét alatt hárman haltak meg, hozzájuk csak rövid látogatásra jöttek a hozzátartozók. Nagyon hamar megértettük, ha apámat élve akarjuk kihozni, akkor nekünk kell őt ápolni, 3 nővér 60 betegre irreálisan kevés.

A stressz nem kímélte a családunkat

Én sem voltam tökéletes állapotban, ekkor már beütött nálam a perimenopauza, a rossz alvással és a hozzá tartozó krónikus fáradtsággal, na meg a feledékenység és az ingerlékenység. Ezeket a tüneteket csak még jobban fokozta az átélt stressz, gyakorlatilag folyton kimerült voltam és nehezen tudtam koncentrálni, de tudtam most muszáj kitartanom.

Az ünnepek között a férjem elment a háziorvosunkhoz torokfájással, majd hazajött, hogy az orvos elküldte a sürgősségire trombózis gyanúval. Nem is értettem miről beszél, de mint kiderült, a férjem nem akart engem terhelni azzal, hogy fáj a lába, mert ugye van nekem éppen elég bajom.

Ezután a lányom hívott, hogy szerinte elkapta az influenzát, rosszul van és inkább nem megy be a nagyapjához.

Majd apám barátnője jelentkezett, hogy a kutyájuk mancsán pingpong labda nagyságú “daganat” nőtt, sántít és fájlalja a lábát az állat. Vigyem már el este az állatorvoshoz Kormit.

Őszintén szólva sírva indultam el a kórházba apámhoz, hogy mi jöhet még. 

A kapuban találkoztam a nagyobbik fiammal, rábíztam az apját, ha esetleg tényleg trombózisa van és gondoskodni kell róla. Ez egy kicsit megnyugtatott.

Tudtam, hogy nem adhatom át magam a stressznek

De ahogy az autópályán haladtam egyre inkább éreztem, hogy eluralkodik rajtam az elmúlt hetek stressze. Nem tudtam apámat milyen állapotban találom, él-e még egyáltalán, öntudatlan vagy dezorientált és a többiek miatt is aggódtam. 

Amikor Budapest határába értem, egy szürreális érzés fogott el. Mintha kiléptem volna a testemből, azt éreztem, hogy lebegek és alig kapok levegőt. Ezen a szakaszon esélyem sem volt kiállni valahova és lenyugodni. Gondolatban üzentem a körülöttem lévő autósoknak, hogy hagyjanak nekem helyet, tartsanak tőlem távolságot… és át is ment a kívánságom. 

5-10 perc volt, mire a kórházhoz értem, addigra teljesen lenyugodtam. Nagyon jó érzés volt, hogy a 24-es légzés, amire minden ügyfelemet megtanítom, éles helyzetben tökéletesen működött.

És ahogy a nap zárult: apám jól volt, ezután még egy hétig volt kórházban, de sokáig tartott, mire visszanyerte a betegség előtti erejét. A lányom másnapra jobban lett, a férjemnek nem volt trombózisa, az állatorvos nem tudta megállapítani mi van a kutya lábán, de miután apám kijött a kórházból a “daganat” visszahúzódott, valószínűleg csak a gazdija után bánkódott Kormi.

Stresszkezelő technika, amit a történetemből elvihetsz

Ha csak egyetlen stresszkezelő technikát tanulsz meg és alkalmazol napi szinten és a nehéz helyzetekben, legyen az a 24-es légzés: 4 számolásra beszívod a levegőt, 6-ra kifújod és megismétled 24-szer!

Bizonyítottan hatásos, egyszerű, mindig kéznél van, kihúz a stresszből. Ha változókorban vagy, akkor segít a tüneteket csillapítani. 

A legjobb, ha minden nap legalább kétszer megismétled és így begyakorlod. Társítsd egy már meglévő szokásodhoz, például a reggeli, esti fogmosás után végezd el, mert így könnyebben automatikussá tudod tenni a gyakorlást.

Az a szokás, ami szinte a részeddé válik, könnyedén előhozható akkor is, amikor a stressz miatt az agyad működése “lekapcsol” és túlélő üzemmódra vált. 

Kívánom, hogy minél kevesebbszer legyen szükséged stresszkezelésre, vagy inkább azt, ha szükséged van rá, akkor eszedbe jusson a légzés és könnyedén alkalmazd!

Ha pedig túl sok a stressz vagy a változókor kihívások elé állít, foglalj egy időpontot ismerkedő beszélgetésre, ahol megbeszélhetjük hogyan tudok segíteni neked!

Még több bejegyzés

Hálás vagyok a testemnek
menopauza

Hála vagy elvárás a testünk iránt

Miért neheztelünk a testünkre a hála érzése helyett? Talán meséltem már, hogy tizen éve lelkesen kettlebellezek, és úgy éreztem, hogy a rugalmasságom növelése érdekében érdemes a jógát is kipróbálnom. Be kell vallanom, hogy a gyakorlás egyelőre minden, csak nem kellemes. A testem kötött, az izmaim rugalmatlanok, és minden egyes póz

Nő a tükörben
menopauza

Ki az ott a tükörben?

40 felett miért érzed magad néha idegennek a saját bőrödben? Vannak reggelek, amikor belenézel a tükörbe, és bár az arc ugyanaz néz vissza rád, valami mégsem stimmel. Nem csak arról van szó, hogy fáradtabb vagy, vagy nehezebben indult a nap. Inkább egyfajta belső furcsa érzésről, mintha a korábban üzembiztos működésedbe

Jelentkezz egy ingyenes 20 perces beszélgetésre!

Foglalj időpontot!

Aniko
Bajerle Anikó kineziológus coach
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.